Néhány dolog amit nem tudtam, mielőtt elmentem az első szörf órámra

És nem lett volna hátrány ha tudom…

A szörfözés kivülről nézve nagyon menőnek tűnik (az is), és egy kicsivel egyszerűbbnek, mint amilyen valójában.

victoria-kurtovich-613774-unsplash

Az én történetem a szörföléssel úgy kezdődött, hogy miután már pár éve vágyakoztam (bármiféle lépés nélkül) arról, hogy egyszer kipróbálom ezt a sportot,és elmegyek egy szörf táborba vagy legalább 1 órán részt veszek, a tavalyi évben végre rávettem magam és elmentem Portugáliába szörfözni.

Azt azért hozzá kell tennem, hogy igazából a hétből csak egy nap telt szörfözéssel, mert végül csak egy alkalomra fizettem be magam, mert néhány szörf tábort túl hosszúnak találtam, esetleg drágának vagy olyan helyen volt, ahova háromszor is át kellett volna szállnom (Európán belül) és ugyebár az se volt biztos teljesen kezdőként, hogy tetszeni fog a dolog. Portugáliaban pedig még nem jártam, de szintén évek óta a listámon volt, és ha már szörfözni is akartam az egyik legjobb úticél a témában Európán belül. Szóval vettem egy repjegyet Portóba, meg egy alkalmat szörf órára.

És most következnek azok az “akadályok” és előre nem annyira várt dolgok, amiket személyesen tapasztaltam életem első óráján…

  • A szörfdeszkát nehéz cipelni, de nagyon!

Ha még nem szörföztél és láttál már olyan képeket, videókat, filmeket vagy bármit, ahol emberek boldogan futnak a deszkával a parton, ne higyj el belőle semmit!!!

Persze én se álltam naívan a dologhoz, és biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyű…de na. Az első probléma amivel találkoztam az volt, hogy a mikor átfogtam volna a deszkát rájöttem, hogy túl rövid a karom és még egy 5 centi hiányzik, hogy alulról megtámaszthassam… Ehhez most elképzelhetitek, hogy már az elején lemaradtam a csoporttól, és ahogy én vittem azt a deszkát az minden volt csak nem laza vagy “szexi”. És mire kiértünk a parthoz fájó karokkal, lihegve, csak annyi vágyam volt, hogy hadd feküdjek le kicsit a homokba, de persze jöttek a rávezető gyakorlatok egyből.  A teljes igazság és a büszkeségem megtartása miatt, azt azért el kell mondanom, hogy nem én voltam az egyetlen aki megszenvedett a deszka cipeléssel..

  • A kezdő deszka a leghosszabb és legnehezebb, mert azzal nehezebb felborulni

DE emiatt még véletlenül se következtess arra, hogy a hullámok nem tudják teljesen felemelni, és az arcodba csapni. Ez egyébként nem történt meg velem, de jó ha mindig ráfekszel vagy nagyon erősen lefogod még akkor is ha csak 1-2 méteres hullámok jönnek.

  • Az a bizonyos wetsuit…

Körülbelül 10 perc után feltudtam húzni a szörfruhát a térdemig, és már nagyon gondolkodtam, hogy szólok, hogy nem jó méretet adtak és kéne egy nagyobb. Végül keservesen, de sikerült felhúznom és pont jó volt, de a levétel, mint kiderült még nehezebb.

  • A lényegi rész..

Nem voltam rossz kondiban mielőtt elmentem szörfözni, és mielőtt mentem volna direkt kicsit aktívabban mozogtam, DE bármennyit is sportolsz, jó az állóképességed, tudsz snowboardozni, gördeszkázni akkor el kell keserítselek, ez nem fog segíteni rajtad. Az első alkalmadon nem valószínű, hogy fel tudsz állni a deszkára, és sodródni a hullámokkal, ami nem is baj mert így is baromi jó élmény (legalábbis Nekem az volt). Persze lehet, hogy te vagy a kivétel, akinek elsőre is sikerül…

Összefoglalva számomra hihetetlen érzés volt, és a küzdelmek ellenére is nagyon sajnáltam mikor vége lett az órának, és ki kellett  jönni az óceánból.. Biztosan fogok még szörfözni, a fizikai test megmozgatásán kívül teljesen kitisztíja a fejed, a gondolatokat, és ott van 1-2 óra amikor feszegetheted a határaidat, és teljesen magadra koncentrálhatsz miközben hagyod magad sodródni.

Tipp: Én Adrenalin Hunter nevű oldalon keresztül foglaltam az alkalmat, nagyon ajánlom és szörfön kívül is nagyon sok ajánlatuk van, több országban és kontinensen is!

Képek: Unsplash

Ha bármi kérdésed vagy észrevételed van, írd meg kommentbe!

Instagram: @flora_fdr

Facebook: @storiesbyflora

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s